A KAPUCINUSOK APÁTSÁGA ÉS A SZENT FERENC TEMPLOM
Az apátság és a templom azon a Szent Kristóf hegyen emelkedik, mely Monterosso óvárosi részét választja el a feginai újtól. 1619-ben épült, majd nehéz idökön ment keresztül, mint például az 1810-es napoleoni szerzetes üldözéseken, késöbb kórházzá alakították át, majd raktárépületté. 1894-ben Don Giuseppe Policardi, Monterosso lelkésze vette meg az épületet, felújította, végül a kapucinus rendnek adományozta.
A templom, melyet a ferenceseknek szenteltek, sokkal inkább megidézöbb. Oldalhajóját fa oltárak veszik körül. Belül a keresztrefeszítésröl láthatunk festményt Van Dicktöl, San Girolamo bünbánatát ábrázoló képet Cambiasotól, valamint egy 1896-os Madonna és az angyalok címüt Oldoino Multedotól. A templomtól jobbra a régi kastély romjai ma már a temetö részét képezi.